Érdnek gazdag építészeti múltja van, azonban mára a városépítészeti tevékenységet meghatározza, hogy nincs látható hagyománya az építészetnek. Leginkább a szabályozás hiánya érezhető, bár erre voltak tervek és próbálkozások, a megvalósulás azonban ezt nem követte.
Érd fejlődésének történetéből kiderül, hogy a rengeteg védendő emlék van, illetve az építmények mellett a kertvárosias településszerkezeti jelleg képviseli a városépítészeti örökség legjelentősebb értékét. A folyamatosság hiánya a településszervezési tevékenységben a rendszerváltás után élesedett ki. Az elmúlt években egy „nagyváros” kiépítése folyt, mely által a település történeti jellegű városszerkezete van eltűnőben. A „nagyvárost építünk” cél helyett néhány évvel ezelőtt a kertváros megőrzése tűnt fel, mely bizakodásra ad okot. Ennek eredményeképpen készült el egy helyi területi és egyedi értékvizsgálat 2007 februárjában.
A terület fejlődését meghatározzák a földrajzi, természeti, környezeti, társadalmi és történelmi adottságai. Érd a budapesti agglomerációs környezet legnagyobb lélekszámú városa. A térség fejlődésére a tervszerűség helyett az automatizmus jellemző. Az 1969-es regionális rendezési tervből kiderül, hogy Érd város lakosságának növekedése nagyobb ütemben zajlik a tervezettben leírtaktól. A gyors növekedést azonban nem tudta követni az üzlethálózat és az iskolahálózat, illetve
összességében a közintézmény-hálózat fejlődése sem. A ’70-es és ’80-as évek során történt fejlesztések inkább Budapestre korlátozódtak, ezáltal Érd területét elhanyagolva.
Érd történelmi városrésze Érd Ófalu volt, mely településrészt a törökök és a Habsburgok ellen vívott csaták katonai térképein is ábrázoltak.
A második katonai térképen jól látható Újfalu ma is létező kétutcás szerkezete.
A Budapest-Eszék vasútvonal megépítését követően, a vasút mentén észak felé tovább bővült a város. Az új részekre üdülő parcellákat alakítottak ki. A területekre készült propaganda túlzott sikerének köszönhetően azonban a területekre a lakosok állandó jelleggel költöztek. A benépesedést látva a köztereknek szánt területeket is felosztották és lakóépületeket létesítettek, ez azonban a középületek és az ellátottság hiányát jelentette, emellett a közmű-, út- és vízelvezető hálózatot sem alakították ki. A parcellázás nagyfokú elégedetlenséget vont maga után. A hiányzó közművek mára sem készültek el néhány helyen. További probléma a középületek hiánya, Érd gyakorlatilag alvóvárosként funkcionál. A város sajátos jellemzője, hogy bár elég hosszú szakaszon határolja a Duna, a város életében ez nem igazán érzékelhető, azonban tervek már vannak, melyeknek célja, hogy a folyó ismét szerves része legyen a városnak. A harmadik katonai felmérésen látható az egyre sűrűsödő beépítés, illetve a vasút nyomvonala, melynek meghatározó szerepe van a város életében.
Érd népi építészeti emlékeit Érd Ófaluban ill. Fülöpvárosban találhatjuk meg. A régi katonai térképeken láthatjuk a jelentősebb közlekedési útvonalakat, az épületek elhelyezkedését és a középületeket, illetve ezek változásait, alakulását. Jellemző a halmazos faluszerkezet, a mára elbontott kastély alatt, a templom körül jobbágyok épületei sorakoztak. A lakóházak részben oromfalasak, részben kontyoltak, a régi szabadkéményes konyhából még sok működik.
Az érdi Szent Mihály templom szomszédságában lévő plébánia 1686 és 1695 között épült, földszintes épületként, majd 1774-ben emelettel bővítették. A plébánia hívek adományozásából épülhetett fel. A barokk stílusú épület nagyon jó állapotban van. A hivatali funkcióját jelenleg nem tölti be, a templom felújítása alatt raktározásra használják.
A plébánia eredeti szerepének betöltésére egyelőre nincs nagy valószínűség, azonban a tervezésben szem előtt kell tartani, az esetleges leválasztást, mely egy önálló lakóegységként betöltheti eredeti funkcióját. A plébánia egykori alaprajzait Wajthay Ferenc 1846-os felméréseiből ismerhetjük meg. A földszinten egy nagyobb szoba és egy abból nyíló kisebb helyiség, egy hatalmas kemencével ellátott szabadkéményes konyha található, melyből egy ebédlő nyílt, illetve a folyosó végén egy kamra helyezkedett el. A szobát és az ebédlőt kívülfűtős kályhák fűtötték be. Az épület alatti pincébe az udvarról nyíló pincelejárón lehet lejutni. Az emeleten a plébános és a káplán szobái voltak, amelyek fűtését szintén cserépkályhák biztosították. A plébániához az udvaron L alakban csatlakozott melléképületként a kocsiszín, a kamra és az istálló, amelynek egy része még ma is látható.
Összességében elmondhatjuk, hogy a cél a hagyományos beépítés figyelembe vétele, a középületek és közösségi terek számának növelése, ezáltal az emberekben lévő közösség-tudat és összefogás kialakulásának megalapozása.
Hírek